Előző rész - Felkészülés a harcjármű lövészetre: https://pancelgyalog.blog.hu/2022/01/01/pancelos_gyalogsag

- Rendben Zoli! Várjátok a „Főnök!” parancsát! – nyugtázta Feri élőszóban a tényt! A raj készen állt az éleslövészet végrehajtására. Éles lőszert most használtak először, de a tennivalókat, katonásan a szükséges fogásokat már unásig gyakorolták. Hál’ isten időben megérkezett az új harcjárműhöz a lézeres találatjelző rendszer is, amely lehetőséget adott terepen a valós eszközzel és kezelőszervekkel gyakorolni a különböző célok leküzdését. Alkalmuk nyílt olyan helyzeteket is begyakorolni, amit éles lőszerrel, lőtéri körülmények között korábban nem lehetett. Plusz a kiképző rendszer alkalmas volt egymás elleni, divatosan "force on force" gyakorlásra is.

Felesleges idő-, energia- és forráspazarlás lett volna az első éleslövészetet a régi, begyöpösödött módon levezetni. Szokás volt ugyanis korábban a tűzszakaszra állított harcjárművel végrehajtatni az alapfogások elsajátítását célzó, úgynevezett szakalap lőgyakorlatot. Majd következtek a „nagy zöld könyv”, azaz az egységes lövészeti szakutasítás szerinti iskola lőgyakorlatok, ahol már a harcjármű kezelőszemélyzet együttes munkája is szerepet kapott (volna). Sajnos az értelem elveszett az évtizedek alatt, mert a hozzáértés, a valódi szakmai tudás hiánycikké kezdett válni. Elég volt egy-egy jól sikerült bemutató, hogy sokan elhiggyék, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak. Ideje volt visszatérni a szakmaisághoz és a hozzáállás tekintetében szükségszerű volt új alapokra helyezni a kiképzést!

Az éleslövészetet végrehajtó kis kötelék szerencsésnek volt mondható. A szabályzók megengedőbbek lettek és a biztonságos végrehajtáshoz szükséges instrukciók mellett inkább keretet adott a lőgyakorlatok csapatszintű tervezéséhez. Meghatározta például a lőszer normákat és a beállítandó célok mennyiségét. Korábban is adott volt erre a lehetőség, de felkészületlenségből fakadóan sokaknak egyszerűbb volt az előírt lőgyakorlatok dogma szerű követése, mint a gondolkodás a mögöttes értelmen. Az új megközelítés - tisztelet a kivételnek - nehezen ment át, hiszen a rossz beidegződések, a szokás, a rosszul rögzült rutin béklyóit csak lassacskán vetkőzte le a sereg. A „változás szele” viszont már lengedezett! Elkezdett végre mindenki azzal foglalkozni, ami a saját szintjén a harcra való felkészülés érdekében szükséges.

A „Főnök” már az a tiszti generáció volt, aki látott szabadabb gondolkodású, de szakmai parancsnoki mintát maga előtt és a szabályzatokat se felejtette el forgatni főiskolás korában. A régebbi hazai szabályzatok és külföldi anyagok összevetése fokozta az összefüggések megértését. A külföldi iskola is megerősítette abban, hogy itthon is lehet értelmesen cselekedni, csak akarni kell. A „Főnök” igyekezett az új technikai eszközre való fogékonyságát ötvözni az altisztektől ellesett régi fogásokkal.

Ő volt a század első szakaszparancsnoka – főhadnagy – egyben a század parancsnok-helyettese. Ebben a minőségében hatással volt a teljes század kiképzésére. Ügyesen állította helyzetbe a harcjármű lőgyakorlatot is. „Az mégse lehet, hogy csak kirongyolunk a tűzmegnyitási terepszakaszra és belelövöldözzük a drága kiképzési lőszert a hegyoldalba.” – elmélkedett a lövészet előkészítésekor. „Éreznie kell mindenkinek, hogy a harctér többszereplős és az ellenségről szóló információk sem hasra ütésszerűen keletkeznek.” – fűzte gondolatban hozzá. Így csempészte bele a lövészeti feladat értékelésébe a „harcászati helyzet megértése” részt.

Az első éleslövészeti alkalomra szándékosan védelmi helyzetet választottak, viszont szakítottak a lineáris, támpont, vagy állásvédelem megoldással. A felújított sáskai lőtér szerencsére rendkívül jó manőverezési lehetőséget biztosított és ideális helyszíne volt szakasz szintig a különböző lőgyakorlatoknak. Természetesen ehhez az ország másik feléből át kellett csoportosítaniuk az eszközöket, de ez is a kiképzés része volt. Végre nem kellett hozzá 3 ezredes, meg egy tábornok, hogy egy század, vagy egy zászlóalj helyőrségtől távol vezesse le kiképzési foglalkozását. Azért költöztek ki zászlóalj kötelékben a korszerűsített újdörögdi gyakorlótérre, hogy tökéletesítsék a rajok és szakaszok összeszokottságát és itt volt lehetőség végre éleslőszerrel tüzelni. A bővítés alatt álló helyőrségi gyakorló és lőterek ugyanis még nem szolgálták ki teljesen az új igényeket.

- BRAVO kettő-tizenegyes, itt a BRAVO kettő-tizes! Vétel! – szólította meg rádión Zolit a Főnök, miután Feri külön rádión jelentett neki, hogy a harcjármű kezelőszemélyzet felkészült a feladatra.

- Itt a BRAVO 210-es! Vétel! – hangzott a válasz.

- BRAVO 211-es itt BRAVO 210-es! Ellenség helyzetfrissítés megosztva! Figyelő jelzésére harcfeladatot önállóan kezd meg! Fegyverzet töltését a tűzmegnyitási terepszakaszon engedélyezem! Vétel!

- Itt a BRAVO 211, vettem, értettem! – szólt Zoli, Főni pedig elküldte a harcvezető szoftverben előre rögzített ellenséges helyzet adatokat Zoli harcjárművére. Ez a lőgyakorlat harcászati értelmét megadó, fiktív szituáció volt. Megmutatta a közeledő ellenség tevékenységét.

A század szintjén már olyan figyelő-, érzékelő- és drón-eszközpark állt rendelkezésre, amely hiteltelenné tette volna azt, hogy az ellenséges célok csak úgy felbukkannak a „nagy üres mezőn”.

A képernyőn egyébként egy harckocsival megerősített, gyalogsági harcjárművekkel felszerelt ellenséges gépesített szakasz jelent meg, amint SÁSKA településtől északra, egy erdei úton, délnyugati irányba tart. Még feliratozva is volt, hogy ez az ellenség éljárőr szakasza! Valahol távolabb megjelent az ellenséges század fő ereje is, de Zoli és a feladat szempontjából ez most nem volt releváns. Régen a hasonló közléseket illett rádión „leadni”, de erre már nem volt szükség.

Zoli egyik gyalog félrajánál szintén látható volt ez a kép, a tűzcsoport parancsnok személyi okos-telefonján, ami persze megfelelő „harciasítással” készült.. Figyelmeztetés volt ez számukra, hogy ideje „fokozni a figyelést.” Mindig jót röhögtek ezen a kifejezésen, mivel ha figyel valaki egy irányban, akkor az nehezen fokozható. Maximum úgy, hogy nagyobbra nyitja a szemét.

Lényegében minden egyes harcjármű éleslövészeti feladata úgy kezdődött, hogy az ellenséges helyzet frissítését követően, a lövészraj egyik, egyébként figyelőt „játszó” tűzcsoport parancsnoka jelentett a harcjárművön tartózkodó rajparancsnoknak az ellenség mozgásáról. Az ellenség a lőtéren előzetesen telepített kisebb-nagyobb célokban „öltött testet”. A lőtér fizikai adottságai, a rendelkezésre álló távirányítású autonóm célmozgatók száma, de leginkább a fantázia szabott határt az ellenség valóságot legjobban megközelítő érzékeltetéséhez. A szakaszparancsnokok feladata, mint lőgyakorlat vezető az volt, hogy a megfelelő időben és módon „csepegtessék” az információkat a végrehajtóknak, illetve „játszák” a saját szerepüket: vezessék a rajaikat! A szakasz-altisztek a lövészeti feladatot végrehajtó harcjárművekben utaztak, ellenőrizve és később értékelve a végrehajtást.

A megváltozott világ a korábbitól eltérő hozzáállást kívánt a tiszti parancsnoki állománytól. A harcjármű egyéni lőgyakorlatokat, a rajoknak kitalált mini-szkenárió szerint először a „szakaszparancsnoki kocsik” hajtották végre, egyenként kétszer! Gyakorolt a tiszti állomány is mint harcjármű parancsnok, hisz a „páncélos gyalogságot” alapesetben „vas mögül” illett vezetni, de kipróbálták magukat a szakasz-altisztek is. Ha egyikük járműről szállt, a másik a páncélos részt vitte. Kiforróban volt még a szakasz szervezete is. Próbálgatták, hogy melyik a célszerűbb megoldás: a rajparancsnokok gépről vezessenek-e, vagy legyenek önálló harcjármű parancsnokok? Több megoldás volt, előnyökkel – hátrányokkal. A modern felfogású elöljáróság /senki se gondolta volna, hogy van ilyen :-) / teret engedett az alulról építkező állománytábla fejlesztésnek.

A „Kilós”, azaz a századparancsnok és Bazsi a század első altiszt (végre eltörölték a század vezénylő zászlós megnevezést is) sem hagyta ki a harcjármű parancsnokként való gyakorlást. Helyesen ismerték fel, hogy csak úgy követelhetnek meg valamit, ha maguk is tökéletesen végre tudják azt hajtani, de ennél sokkal fontosabb aspektus volt az, hogy jól alkalmazni valamit, annak mélyreható ismerete nélkül eléggé kétséges. A felszínes parancsnoki megközelítés nem volt többé sikk a seregben!

- BRAVO 211, itt 211 ALFA! – jelentkezett be Zoli egyik, az éleslövészeti mozzanatban részt vevő tűzcsoport parancsnoka: - 123-as tájékozódási ponttól jobbra, távolabb, ellenséges terepkutató pár. Rögzítem, küldöm! Vétel! – mely azt jelentette, hogy a figyelőnél levő lézertávmérő segítségével azonnal céladatot lehetett küldeni a harcjármű részére, mely mind a harcjármű parancsnok, mind az irányzó figyelő műszerén megjelent. Időközben ugyanis a lőgyakorlat vezető „felkérte” a 2000 méteren túl elhelyezkedő „teku célcsoportot”, melyet a figyelő sikeresen észrevett.

A tájékozódási pontokat leginkább azért jelölték ki, mert gondoltak arra, hogy mi történne akkor, ha a hi-tech nem működik. Tudni kellett irányt meghatározni egyszerű módszerekkel is. „A harcot és a tüzet csak az tudja harcvezető szoftver segítségével vezetni, aki képes arra élőszóban, kézjelekkel és futár útján is.” – hangoztatta sokat a zászlóaljparancsnokuk. A gondolat igazsága egységgé formálta őket, többen hittek ebben, mint ahányan nem. Sőt, szándékosan voltak úgynevezett „analóg kiképzési napjaik” is, de az egy másik történet.

- BRAVO 211 vette, képernyőn látom. Vétel! – válaszolt Zoli. Mivel tudta, hogy az ellenséges terepkutató párt a harchelyzet szerint egy teljes szakasz követi, így a harcvezető képernyőn rábökött az „ALFA 1-es” tüzelőállásra, mely egyből megjelent Endre, a harcjármű vezető képernyőjén is. A belső beszélgető berendezésen pedig elhangzott a parancs:

- ALFA 1-re előre! Tüzelőállásban Harchoz! – mely Endrének a mozgás megkezdését jelentette. Lajos, a harcjármű irányzó pedig felkészült a fegyverek töltésére.

- BRAVO 210, itt BRAVO 211! – váltott kimenő adásra Zoli: - ALFÁRA előremozgok! Célfelderítést megkezdem! – jelentett a főhadnagynak, hiszen nem várt engedélyre, mint egykor mindig és mindenért. A feladat megkezdésére vonatkozó parancs korábban elhangzott. Jó esetben Főnök következő parancsa annyi lesz, hogy „Állj, feladat vége, Üríts!”. De ez azért még odébb volt.

A következő részben betekinthetsz a személyzet és a gép együttműködésébe.

Következő rész: https://pancelgyalog.blog.hu/9999/12/31/pancelos_gyalogsag_iii_resz