Előző rész: https://pancelgyalog.blog.hu/2022/01/04/pancelos_gyalogsag_303

A csodabogár „kirobbant” a fedezékből! A motor fordulatszáma viszont jelentősen meg sem emelkedett. Nemcsak a motorvisítás, de még a láncosoktól megszokott csörömpölés is elmaradt. Endre úgy kormányozta a járművet, hogy élő képet a környezetéről nem is látott. Monitoron jelent meg a különböző hőtartományban működő kamerák legoptimálisabb képe a jármű előtti területről. A személygépkocsikban megszokott GPS-nél jóval szofisztikáltabb digitális térkép mutatta, hogy hova kell eljutnia. A sebességváltóval sem kellett bajlódni. Endre végre teljes figyelmét a harcjármű vezető igazi harcfeladatának szentelhette, azaz „a terep mesteri kihasználása” volt a fő feladata. Segítségére volt egy hasznos opció: az előre néző kamera képébe ugyanis be volt vetítve egy jel, hogy merre van az úti cél. Így ha ki kellett kerülnie egy-egy akadályt, vagy célszerűségből le kellett térnie az útról, akkor is tudta, hogy merre kell mozogni a továbbiakban.

- Na végre! Ez az! Gyerünk! – „örömködött” leplezetlenül Lajos a belső beszélgető rendszeren. Hangjába keveredett az öreg katonákra jellemző „mire vártunk eddig” életérzés és az új lehetőség, az első éleslövészet miatt érzett büszke öröm.

- Csak kint rögzítsd ki! – szólt Zoli arra célozva, hogy a toronnyal ne forogjon Lajos, amíg az erdei úton haladnak. Sose lehet tudni, mi képes egy 30 mm-es gépágyú csövet elgörbíteni. A BTR-es időszakban, ha nem is sokszor, de akadt rá példa. A környezetet nem csak „látó”, de azt elemző számítógépes rendszert biztos be lehetet volna programozni, hogy észlelje a torony számára veszélyes akadályokat, de az valószínűleg a tűzvezetéshez szükséges memóriamennyiség rovására ment volna. (egy szoftver-update után biztos ilyet is fog tudni. – a szerző. J)

- Vágom! – hangzott a válasz, de már ki is törtek a kis erdőpamacsból

- Toronyfék ki! Stabilizátor be! Szálkereszt a főlőirány jelzőn! – jelentett Lajos. Azt az üzemmódot választotta ugyanis, hogy ha nem avatkozik be, a fegyver oda fog mutatni, ahol a szálkeresztet utoljára hagyta, függetlenül attól, hogy az alváz milyen irányba forog alatta. És! Mivel a „talpára állított vörös háromszög” azaz a főlőirány jel már látható volt, követve a biztonsági előírásokat, a fegyverzetet ráirányította.

- F@sza! – szólt vissza Zoli, ugyanis apró káromkodás nélkül nincs hadsereg, főleg nincs valódi lövész élet. Még akkor se, ha minden rendben. A harcvezető térképen a harcászati helyzeten kívül jól látható volt a tűzmegnyitási terepszakasz vonalvezetése és a lőtér határai is.

Beérkeztek a tüzelőállásba! A Főnök a lőtérvezérlő toronyban elindította a célvezérlő programot, mely jelet adott az egyik önvezető célmozgató „kiskocsinak”. A mozgatón az ellenség terepkutató harcjárművét megjeleníteni hivatott „kemény” cél pár másodperc múlva felemelkedett.

Zoli még menet közben észlelte a cél megjelenését a parancsnoki figyelő opto-elektronikus műszerrel. Sőt! Egy kattintással át is adta azt „megsemmisítésre” Lajosnak.

- Tölts! Nagyropogóval tűz! – adta ki a parancsot az irányzónak. Az irányzó figyelőműszerében már látszott is a jel, felesleges lett volna részletesebb tűzparancsot adni. Lajos számára így is egyértelmű volt, hogy a gépágyúval kell tüzet nyitni. A cél bőven a gépágyú hatásos lőtávolságán belül volt és a cél jellege sem indokolt mást, értelmetlen lett volna páncéltörő rakétát pazarolni erre a célra.

- Tűzkiváltás után tüzelőállásváltás váltás jobbra előre! – hangzott közben az utasítás Endrének.

A gépágyú öblös hangon ugatott fel. Lajos 4 lövéses sorozattal „nyitott” a mozgó célra, páncéltörő lőszert választva. A tűzvezető számítógép elvégezte a munka dandárját: minden egyes lőszer elsütése előtt hajszálnyit állítva a fegyvercső állásán, illetve úgy programozva a lövedéket, hogy becsapódáskor robbanjon. Aki először élte át, szinte hihetetlennek tűnt, hogy mind a 4 lövedék „telibe verte” a célt.

A lőtértoronyban elhelyezkedő nézőközönségnek sem igen volt ideje ezen merengeni. A csodabogár már farolt is ki a tüzelőállásból.

- Harckocsi! – üvöltött Zoli leginkább magának, mivel észlelte az épp tüzelőállást foglaló ellenséges harckocsi célt. Megjelölte a kijelzőn és indította a ködgránátvetőt. A harcjármű előtt pillanatok alatt átláthatatlan ködfüggöny képződött. Közben Endre továbbra is a következő tüzelőállásba tartott, amelyek egyébként cikk-cakk vonalban sorakoztak a tűzszakasszal párhuzamosan. „Ez egy kisharckocsi – mozgásban az ereje.” – mosolygott magában Zoli, visszaemlékezve a zászlóalj első altiszt dörgedelmeire.

- Ködfüggöny után! Rövid megállás! Páncéltörő rakétával ellenséges harckocsit semmisítsd meg! – ordibálta volna, de nem kellett, mert a belső beszélőben tisztán értették egymást.

- Megvan! Befogtam! – szólt Lajos még menetben. Ez sem volt igazából nehéz, mert a tűzvezető rendszer megjegyezte a harckocsi helyét. Endre fékezett a páncéltörő rakéta pedig „elsuhant” a maga útjára. Nem volt vele tennivaló. Önállóan célra vezette magát.

- Tovább előre! Menetből a harcjárműveket semmisítsd meg – adta ki az újabb utasítást Zoli megszokásból: - én foglalkozok a „szabó-családdal” – tette hozzá lőtéri szlenggel, utalva arra, hogy gyalogos célok is megjelentek. Pár tizedmásodperccel korábban már átadta a megjelenő harcjármű célok leküzdésének „jogát” Lajosnak. Alig várta, hogy a parancsnoki figyelőműszerrel szinkronban levő 12,7-essel tüzet nyisson. Amíg elérték a következő tüzelőállást Lajos két sorozattal ártalmatlanította az ellenséges harcjármű párost, Zoli pedig elkezdte „csipegetni” a gyalogos célokat.

- Az először kilőtt harcjárműtől közelebb! „Anya gyermekével”! – végezte a célfelderítést most Lajos és anélkül, hogy parancsra várt volna „kisropogóval”, azaz a fő fegyverrel párhuzamosított 7,62-es géppuskával hosszú sorozatot eresztett az állványos irányított páncéltörő rakéta célra. Apróság, de jelentős döntés volt ez, mivel ez az ellenséges fegyver veszélyesebb volt a többi mutatkozó célnál.

- Köd kint! Váltsunk jobbra hátra – zengett Zoli. Endre már korábban hátramenetet kapcsolt, így azonnal indult, majd a csodabogár orrát a következő tüzelőállás felé fordította. Így most a torony a kocsitesthez képest balra hátra nézett.

- Menet közben gyalog célokra tűz! – vette át újra a célfelderítés szerepet Zoli, Lajos pedig – mintha csak a „World of Tank”-al játszana – folytatta a különböző gyalogos célok „borogatását” a kisgéppuskával.

A harcászati helyzet szerint körülbelül most ért volna olyan helyzetbe az ellenség, hogy a raj járműről szálló állománya is szerepet kaphatott volna, de a feladat most a harcjármű tevékenységére volt kiélezve. A távolban viszont újabb harcjármű célok jelentek meg, jelképezve, hogy az ellenség éljárőr szakaszt kiküldő század megkezdte a szétbontakozást. A hatásos lőtávolságon kívül voltak. Így következett az a feladat, hogy Zoli rögzítette az ellenség helyzetét a harcvezető szoftverben, közben felkészült a feladatot záró jelentés közlésére, de mutatkozott még pár gyalogos és egy harcjármű cél. Harcászati szempontból, ezek a célok az ellenséges éljárőr szakasz maradékának utolsó próbálkozását voltak hivatottak szimbolizálni. Gyorsan „leaprították” őket.

- BRAVO 210-es, itt a BRAVO 211. Az ellenség éljárőr szakaszát megsemmisítettem. Megfigyelésem szerint az ellenség élőrs százada megkezdte a szétbontakozást. Egyelőre lőtávon kívül. Feladatot befejeztem. – hangzott a jelentés rádión, közben pedig a rögzített céladatok megosztásra kerültek a rendszeren, melyet így már Főnök is látott. Amikor a teljes harcvezető rendszer „élt” és nem csak a lövészet végrehajtásához szükséges adattartalom volt használatban, a rendszer tudta, hogy melyik harcjármű hogy áll lőszerrel és egyébként üzemanyaggal. Az utánpótlási rendszer így sokkal gyorsabban reagálhatott a felmerülő igényekre.

- Állj, Üríts! Fegyvert vizsgára! – jött a korábban jósolt utasítás a Főnöktől. Jelzés volt ez mindenkinek, hogy az éleslövészeti mozzanat befejeződött.

Lajos áramtalanította a fegyverzetet és mechanikusan biztosította is azt, mert azért minden nem volt elektronikus. Az alkotó gondolt arra is, hogy az energiaellátással probléma lehet, így lehetőség volt mechanikusan forgatni a tornyot, működtetni a fegyvereket és a legfontosabb, a fegyverek véletlen elsütés elleni biztosítása is kézi erővel volt lehetséges. Igaz nem kellett hozzá nagy erőfeszítés, mert az orosz bowdenes megoldások helyett sokkal ergonomikusabb megoldások álltak rendelkezésre.

Feri, a szakasz-altiszt eddig „jegyzetelő” üzemmódban helyezkedett el a deszanttérben, bekapcsolódva a belső beszélgető rendszerbe, most viszont be kellett, hogy teljesítse kötelmeit, mint tűzdöntnök. Az ürítést ugyanis az irányzó hajtotta végre mechanikusan, de annak ellenőrzését a harcjárműparancsnokon túl a tűzdöntnöknek is végre kellett hajtani.

- BRAVO 210-es, itt a BRAVO 211-es. Fegyverek ürítve! Megmaradt lőszer a deszanttérben málházva. Vétel! – jelentett Zoli a biztonsági procedúra végeztével, melyet Feri is megerősített a maga döntnöki rádióján.

- BRAVO 211-es, itt a BRAVO 210-es! Az ellenség élőrs századát az elöljáró légicsapásokkal pusztítja. BRAVO 210-esek (azaz a képzeletbeli védekező szakasz) felkészülnek az ALFA terepszakaszról való hátravonásra. Folytatom! – zárta le Főnök a harcászati szituációt, hogy még véletlenül se keltse azt a beosztottakban, hogy dolga-végezetlenül hagyják ott a védelmi szektorukat.

- BRAVO 211-es, itt BRAVO 210. Lövészeti értékelés kiváló – mi más is lett volna, ilyen rendszerekkel: - Harcászati értékelés a feltöltő ponton. Értékelés után következő feladatra készülj fel! Feltöltő pontra hátra! – adta ki Főnök az éleslövészeti feladatot záró utasítást.

A csodabogár perdült-fordult és már hasított is a megadott állomásra. A kiképzési napnak azonban még korántsem volt vége. Következett a páncélgyalog raj, mint terepkutató foglalkozás, de előtte hátra volt az értékelés.

A következő részekben lézeres találatjelző eszközökkel támogatott raj szintű kiképzési foglalkozás lefolyását követhetitek nyomon.