- Milán! Hozzad már a „bitpuskát”! – kiabált ki a fedezékből Zoli, a gépesített lövészraj parancsnoka. A „bitpuska” nem volt más, mint a Magyar Honvédségben rendszeresített új lövészpáncélos, azaz gyalogsági harcjármű számítógépes adatbázisát feltölteni képes, egyébként pisztoly alakú óriás pendrive. Igaz, csatlakoztatni nem kellett, viszont a harcjárműtől 5 méternél messzebb nem lehetett, mikor úgymond „belőtték” róla a jelet. Azt a célt szolgálta, hogy a feladat végrehajtáshoz szükséges összes digitális adat egyformán kerüljön be minden egyes harcjárműbe, legyen az a rádiók működéséhez szükséges frekvencia, vagy a harcvezető szoftver működéséhez szükséges adattartalom. A hivatalos katonai megnevezése olyan hosszú és megjegyezhetetlen volt, hogy Zolinak egyszerűbb volt a szleng kifejezéssel sürgetni Milánt, a század informatikus őrmesterét.

Zoli régóta szolgált a seregben, nehezen szokta meg az új „kütyüket”, de muszáj volt fejlődni. Sokáig vártak az új „kocsikra”, melyeket maguk között csak „csodabogárnak” hívtak. A katona a múltban is mindig megtalálta eszközeire a legcélszerűbb megnevezést. A sima „bogár” kifejezés az orosz-vas nyuszibusz, azaz a BTR-80 bevett neve volt a rádióforgalmazásban. A „csoda” előtag egyrészt utalt arra, hogy végre megjöttek az új harcjárművek, másrészt valahogy különbséget kellett tenniük a különböző még rendszerben levő eszközök között.

Csoda volt ám a javából. A jelző tökéletesen illett az új „vasra”. Zoli és társai sokáig el sem hitték, hogy egyszer valóban „ilyenek” fognak a telephelyen várakozni arra, hogy kezdődjön a kiképzés. Voltak még gyermekbetegségei, de hát miért is ne lettek volna. Ami háborús körülmények között napok, hetek alatt kiderül az békeidőben évek kérdése. Az intenzív használat gyorsabban felszínre dobja a hibákat.

Hál’ Isten béke volt, viszont az a bizonyos csodákat övező 3 nap még nem telt el, így sok hasznos kiképzési idő ment el azzal, hogy a „csodabogarakat” bemutassák ennek-annak, mindenkinek. Az alegység parancsnokok viszont igyekeztek ezt a jelenséget helyén kezelni és a valódi kiképzést valóban hatékonnyá tenni.

- Haladjál már! Mindjárt mi következünk! – sürgette Zoli Milánt, mert bizony közelgett az éleslövészet ideje. A 3 fős kezelőszemélyzet rengeteg időt eltöltött a szimulátorokban. A modern technika lehetővé tette, hogy éleslőszer használata nélkül készüljenek fel a „rendszer” használatára.

„Fegyverrendszer!” – emlékeztek vissza sokszor a gyári oktatók intelmeire, mivel olyan érzékelő és csapásmérő arzenál állt rendelkezésre egy harcjárműben, ami korábban nem volt. Sőt! A fejlődés státuszait is kénytelen-kelletlen átugrotta a gépesített lövész társadalom. Most itt volt egy kocsiban a lézerbesugárzás-jelző, a rálövés jelző hangdetektor, a körkörös megfigyelésre alkalmas képegyesített kamerarendszer, a nagy pontosságú (a lövedéket programozni képes) gépágyú, az azzal párhuzamosított géppuska, a parancsnoki kupolán levő nehéz-géppuska, az infra-álcázó ködgránátvető berendezés és mindezt megkoronázandó egy több mint 5 km hatótávolságú páncéltörő rakéta.

- Minden oké! Megy az adat! – szólt az „infós őrmi” és közben megtett még pár lépést, majd belépett a fedezékbe, ami nem volt más, mint egy előre kiásott gödör, amelyben a „csodabogár” kábé toronyig elmerült. Nem azt a célt szolgálta, hogy lőni is tudjon belőle, sokkal inkább a rejtést, az álcázást volt hivatott biztosítani. Ugyanis, az új típusú álcázó anyagok használatát is be kellett gyakorolni. Zoli és kis csapata többször nekifutott mire ’kimókolták’, hogy mi a legcélszerűbb sorrend. Külön megoldásuk volt arra, hogy mi van akkor, ha nincs gödör, hogy ha van gödör, de még arra is sikerült megoldást találni, hogy nyílt területen hogyan álcázzák a csodabogarat. „Modern páncélzat ide vagy oda, ha egy ilyen eszköz megáll a harcmezőn azonnal célpont.” – sulykolta a zászlóalj tiszti és altiszti állománya: „Látjátok mi volt Hegyi-Karabahban” Az új álcakészletek már nem csak vizuális rejtést biztosítottak, a hőkibocsátást is nullára csökkentették.

- Adatok betöltve! – ordított ki Zoli a még nyitva tartott parancsnoki búvónyíláson keresztül. Megkezdték a „csekkolást”, hiszen az angol „system check” kifejezésből is már magyar katonai műszó alakult. Tulajdonképpen, mint egy repülőgépen felszállás előtt, végre kellett hajtaniuk egy ellenőrző cselekvési sort, annak érdekében, hogy a harcjármű a megfelelő beállításokkal futhasson neki a feladatnak.

A feladathoz szükséges lőszerkészletet már korábban bemálházták. A kiképzési rendszer, de legfőképp a hozzáállás sokat változott. Mivel minőségében és lehetőségeiben változott meg a szimulátorhasználat, így a terepen, azaz jelen változatban a lőtéren végrehajtott feladat minden esetben valós harci helyzetet utánozott. Katona terminológia szerint ezt úgy nevezték, hogy a „valóságot megközelítő helyzet”. „Korábban is csinálhattuk volna így.” – gondolta sokszor Zoli. A szokásokat és a rossz beidegződéseket bizony nehéz volt levetkőzni.

- Rendszerellenőrzést kezd meg! – érkezett meg Feri a szakasz-altiszt, aki jelen fázisban arra volt hivatott, hogy ellenőrizze a harcjármű kezelőszemélyzet felkészülését a feladatra. Feri főtörzsőrmester volt és Zolinál kicsit idősebb. Együtt húzták le eddigi szolgálati éveik zömét. Olyan kölcsönös bizalom jellemezte kapcsolatukat, amely nem szedhető össze megrendezett színi előadások során. Valódi terepen töltött idő, a közös missziók és a tartalmas közös munka eredménye volt mindez. Ferinek éppen olyan új volt a technika, mint Zolinak, annyival volt előrébb, hogy tagja volt annak a csapatnak, aki részt vett a gyári kiképzők által vezetett felkészítésen. Úgy tűnt, jó döntés volt, hogy a zászlóalj tiszti parancsnok állománya vett részt ezen, kiegészítve néhány angolul jól beszélő szakasz-altiszttel. „Nem ártott nekik.” – viccelődött egymás közt Zoli és Feri, utalva a múlt technikai szempontból alulképzett tisztjeire. Felfogta végre mindenki, hogy új fegyvernem, a páncélos gyalogság van születőben Magyarországon! Az új technikai eszköz, új megközelítést igényel, de a régi módszerek sem teljesen haszontalanok. Az összhang a kisalegység parancsnokokon múlt.

- Jelentsd, ha kész! – szólt le Feri Zolinak és elindította a stoppert. Ugyanis maguk között már kifejlesztették, hogy mennyi a normaideje a rendszerellenőrzésnek. Fél perc múlva Zoli jelentett:

- Kész! – az óra megállt, majd folytatta:

- Fegyverzet rendben, szenzorok rendben, szoftver fut, pozíció jel aktív, adatátvitel 5/4, helyzet megjelenítve, megkezdem a helyzet elemzését.

- Jelentsd, ha a feladatot megértetted – nyugtázta Feri. Mivel követte az eseményeket tisztában volt azzal, hogy a jelentés stimmel: megtörtént a fegyverzet vezérlésének ellenőrzése, a szenzor visszajelzők rendben voltak, az alapadatok helyesen töltődtek be, a harcvezető szoftver térképes felülete is helyesen töltődött be, a GPS jel rendben volt és működött az adatátvitel is.

A térképes szituáció alapján Zolinak gyorsan értelmeznie, illetve ellenőrizne kellett rajának helyét és szerepét a feladatban. Össze kellett vetnie, hogy az általa ismert harcászati helyzet összhangban van-e a kijelzőn látható helyzettel, illetve fel kellett ismernie, hogy milyen harcrendi elemek kerültek még megjelenítésre a kijelzőjén.

- Helyzet rendben! Feladatot értem! – szólalt meg Zoli.

- Hallgatlak! – vágta rá Feri kevésbé katonásan, de a lényeg nem a szóhasználaton volt, sokkal inkább az értelem, a beosztott iránti figyelem és valódi kíváncsiság csengett belőle.

- Saját helyzet – vágott bele Zoli: - Szakaszunk a zászlóalj harcelőőrseként mozgékony védelemre rendezkedett be AKÁC objektumban annak érdekében, hogy megakadályozza az ellenség térnyerését CSEKET – ZALAHALÁP terepszakaszon. A századparancsnoki figyelő-harcálláspont és a század felderítő elemei HALÁP-hegyen települtek. A szakasz közelkörzeti légvédelmét az elöljáró eszközei biztosítják. – majd a hangsúlyt saját feladatára helyezve folytatta: - Rajom a szakasz harcterületének jobb szárnyán rendezkedett be mozgékony védelemre, annak érdekében, hogy lezárja a SÁSKA – HALÁPHEGY irányt. Gyalog tűzcsoportjaim kijelölt irányokban figyelő pontokat üzemeltetnek, harcjárművem fedezékben tartózkodik. A harcjármű részére irányonként három tüzelőállást jelöltem ki. ALFA tűzcsoport irányában csatlakozom a szakasz tűzrendszeréhez, BRAVO tűzcsoport irányában önállóan tevékenykedem. Közvetett páncéltörő rakétaindítással és irányítás-átadással nem számolok. Lőszerkészlet feladat szerint.

A következő részből kiderül, hogy Zoli jelentése mit jelent és a feladatot hogyan fogják végrehajtani lőtéri körülmények között.

Következő rész - Tüzelőállásba előre! : https://pancelgyalog.blog.hu/9999/12/31/pancelos_gyalogsag_303