Páncélos gyalogság

Páncélos gyalogság

Éleslövészet

2022. január 30. - pcgyal

Előző rész: https://pancelgyalog.blog.hu/2022/01/04/pancelos_gyalogsag_303

A csodabogár „kirobbant” a fedezékből! A motor fordulatszáma viszont jelentősen meg sem emelkedett. Nemcsak a motorvisítás, de még a láncosoktól megszokott csörömpölés is elmaradt. Endre úgy kormányozta a járművet, hogy élő képet a környezetéről nem is látott. Monitoron jelent meg a különböző hőtartományban működő kamerák legoptimálisabb képe a jármű előtti területről. A személygépkocsikban megszokott GPS-nél jóval szofisztikáltabb digitális térkép mutatta, hogy hova kell eljutnia. A sebességváltóval sem kellett bajlódni. Endre végre teljes figyelmét a harcjármű vezető igazi harcfeladatának szentelhette, azaz „a terep mesteri kihasználása” volt a fő feladata. Segítségére volt egy hasznos opció: az előre néző kamera képébe ugyanis be volt vetítve egy jel, hogy merre van az úti cél. Így ha ki kellett kerülnie egy-egy akadályt, vagy célszerűségből le kellett térnie az útról, akkor is tudta, hogy merre kell mozogni a továbbiakban.

- Na végre! Ez az! Gyerünk! – „örömködött” leplezetlenül Lajos a belső beszélgető rendszeren. Hangjába keveredett az öreg katonákra jellemző „mire vártunk eddig” életérzés és az új lehetőség, az első éleslövészet miatt érzett büszke öröm.

- Csak kint rögzítsd ki! – szólt Zoli arra célozva, hogy a toronnyal ne forogjon Lajos, amíg az erdei úton haladnak. Sose lehet tudni, mi képes egy 30 mm-es gépágyú csövet elgörbíteni. A BTR-es időszakban, ha nem is sokszor, de akadt rá példa. A környezetet nem csak „látó”, de azt elemző számítógépes rendszert biztos be lehetet volna programozni, hogy észlelje a torony számára veszélyes akadályokat, de az valószínűleg a tűzvezetéshez szükséges memóriamennyiség rovására ment volna. (egy szoftver-update után biztos ilyet is fog tudni. – a szerző. J)

- Vágom! – hangzott a válasz, de már ki is törtek a kis erdőpamacsból

- Toronyfék ki! Stabilizátor be! Szálkereszt a főlőirány jelzőn! – jelentett Lajos. Azt az üzemmódot választotta ugyanis, hogy ha nem avatkozik be, a fegyver oda fog mutatni, ahol a szálkeresztet utoljára hagyta, függetlenül attól, hogy az alváz milyen irányba forog alatta. És! Mivel a „talpára állított vörös háromszög” azaz a főlőirány jel már látható volt, követve a biztonsági előírásokat, a fegyverzetet ráirányította.

- F@sza! – szólt vissza Zoli, ugyanis apró káromkodás nélkül nincs hadsereg, főleg nincs valódi lövész élet. Még akkor se, ha minden rendben. A harcvezető térképen a harcászati helyzeten kívül jól látható volt a tűzmegnyitási terepszakasz vonalvezetése és a lőtér határai is.

Beérkeztek a tüzelőállásba! A Főnök a lőtérvezérlő toronyban elindította a célvezérlő programot, mely jelet adott az egyik önvezető célmozgató „kiskocsinak”. A mozgatón az ellenség terepkutató harcjárművét megjeleníteni hivatott „kemény” cél pár másodperc múlva felemelkedett.

Zoli még menet közben észlelte a cél megjelenését a parancsnoki figyelő opto-elektronikus műszerrel. Sőt! Egy kattintással át is adta azt „megsemmisítésre” Lajosnak.

- Tölts! Nagyropogóval tűz! – adta ki a parancsot az irányzónak. Az irányzó figyelőműszerében már látszott is a jel, felesleges lett volna részletesebb tűzparancsot adni. Lajos számára így is egyértelmű volt, hogy a gépágyúval kell tüzet nyitni. A cél bőven a gépágyú hatásos lőtávolságán belül volt és a cél jellege sem indokolt mást, értelmetlen lett volna páncéltörő rakétát pazarolni erre a célra.

- Tűzkiváltás után tüzelőállásváltás váltás jobbra előre! – hangzott közben az utasítás Endrének.

A gépágyú öblös hangon ugatott fel. Lajos 4 lövéses sorozattal „nyitott” a mozgó célra, páncéltörő lőszert választva. A tűzvezető számítógép elvégezte a munka dandárját: minden egyes lőszer elsütése előtt hajszálnyit állítva a fegyvercső állásán, illetve úgy programozva a lövedéket, hogy becsapódáskor robbanjon. Aki először élte át, szinte hihetetlennek tűnt, hogy mind a 4 lövedék „telibe verte” a célt.

A lőtértoronyban elhelyezkedő nézőközönségnek sem igen volt ideje ezen merengeni. A csodabogár már farolt is ki a tüzelőállásból.

- Harckocsi! – üvöltött Zoli leginkább magának, mivel észlelte az épp tüzelőállást foglaló ellenséges harckocsi célt. Megjelölte a kijelzőn és indította a ködgránátvetőt. A harcjármű előtt pillanatok alatt átláthatatlan ködfüggöny képződött. Közben Endre továbbra is a következő tüzelőállásba tartott, amelyek egyébként cikk-cakk vonalban sorakoztak a tűzszakasszal párhuzamosan. „Ez egy kisharckocsi – mozgásban az ereje.” – mosolygott magában Zoli, visszaemlékezve a zászlóalj első altiszt dörgedelmeire.

- Ködfüggöny után! Rövid megállás! Páncéltörő rakétával ellenséges harckocsit semmisítsd meg! – ordibálta volna, de nem kellett, mert a belső beszélőben tisztán értették egymást.

- Megvan! Befogtam! – szólt Lajos még menetben. Ez sem volt igazából nehéz, mert a tűzvezető rendszer megjegyezte a harckocsi helyét. Endre fékezett a páncéltörő rakéta pedig „elsuhant” a maga útjára. Nem volt vele tennivaló. Önállóan célra vezette magát.

- Tovább előre! Menetből a harcjárműveket semmisítsd meg – adta ki az újabb utasítást Zoli megszokásból: - én foglalkozok a „szabó-családdal” – tette hozzá lőtéri szlenggel, utalva arra, hogy gyalogos célok is megjelentek. Pár tizedmásodperccel korábban már átadta a megjelenő harcjármű célok leküzdésének „jogát” Lajosnak. Alig várta, hogy a parancsnoki figyelőműszerrel szinkronban levő 12,7-essel tüzet nyisson. Amíg elérték a következő tüzelőállást Lajos két sorozattal ártalmatlanította az ellenséges harcjármű párost, Zoli pedig elkezdte „csipegetni” a gyalogos célokat.

- Az először kilőtt harcjárműtől közelebb! „Anya gyermekével”! – végezte a célfelderítést most Lajos és anélkül, hogy parancsra várt volna „kisropogóval”, azaz a fő fegyverrel párhuzamosított 7,62-es géppuskával hosszú sorozatot eresztett az állványos irányított páncéltörő rakéta célra. Apróság, de jelentős döntés volt ez, mivel ez az ellenséges fegyver veszélyesebb volt a többi mutatkozó célnál.

- Köd kint! Váltsunk jobbra hátra – zengett Zoli. Endre már korábban hátramenetet kapcsolt, így azonnal indult, majd a csodabogár orrát a következő tüzelőállás felé fordította. Így most a torony a kocsitesthez képest balra hátra nézett.

- Menet közben gyalog célokra tűz! – vette át újra a célfelderítés szerepet Zoli, Lajos pedig – mintha csak a „World of Tank”-al játszana – folytatta a különböző gyalogos célok „borogatását” a kisgéppuskával.

A harcászati helyzet szerint körülbelül most ért volna olyan helyzetbe az ellenség, hogy a raj járműről szálló állománya is szerepet kaphatott volna, de a feladat most a harcjármű tevékenységére volt kiélezve. A távolban viszont újabb harcjármű célok jelentek meg, jelképezve, hogy az ellenség éljárőr szakaszt kiküldő század megkezdte a szétbontakozást. A hatásos lőtávolságon kívül voltak. Így következett az a feladat, hogy Zoli rögzítette az ellenség helyzetét a harcvezető szoftverben, közben felkészült a feladatot záró jelentés közlésére, de mutatkozott még pár gyalogos és egy harcjármű cél. Harcászati szempontból, ezek a célok az ellenséges éljárőr szakasz maradékának utolsó próbálkozását voltak hivatottak szimbolizálni. Gyorsan „leaprították” őket.

- BRAVO 210-es, itt a BRAVO 211. Az ellenség éljárőr szakaszát megsemmisítettem. Megfigyelésem szerint az ellenség élőrs százada megkezdte a szétbontakozást. Egyelőre lőtávon kívül. Feladatot befejeztem. – hangzott a jelentés rádión, közben pedig a rögzített céladatok megosztásra kerültek a rendszeren, melyet így már Főnök is látott. Amikor a teljes harcvezető rendszer „élt” és nem csak a lövészet végrehajtásához szükséges adattartalom volt használatban, a rendszer tudta, hogy melyik harcjármű hogy áll lőszerrel és egyébként üzemanyaggal. Az utánpótlási rendszer így sokkal gyorsabban reagálhatott a felmerülő igényekre.

- Állj, Üríts! Fegyvert vizsgára! – jött a korábban jósolt utasítás a Főnöktől. Jelzés volt ez mindenkinek, hogy az éleslövészeti mozzanat befejeződött.

Lajos áramtalanította a fegyverzetet és mechanikusan biztosította is azt, mert azért minden nem volt elektronikus. Az alkotó gondolt arra is, hogy az energiaellátással probléma lehet, így lehetőség volt mechanikusan forgatni a tornyot, működtetni a fegyvereket és a legfontosabb, a fegyverek véletlen elsütés elleni biztosítása is kézi erővel volt lehetséges. Igaz nem kellett hozzá nagy erőfeszítés, mert az orosz bowdenes megoldások helyett sokkal ergonomikusabb megoldások álltak rendelkezésre.

Feri, a szakasz-altiszt eddig „jegyzetelő” üzemmódban helyezkedett el a deszanttérben, bekapcsolódva a belső beszélgető rendszerbe, most viszont be kellett, hogy teljesítse kötelmeit, mint tűzdöntnök. Az ürítést ugyanis az irányzó hajtotta végre mechanikusan, de annak ellenőrzését a harcjárműparancsnokon túl a tűzdöntnöknek is végre kellett hajtani.

- BRAVO 210-es, itt a BRAVO 211-es. Fegyverek ürítve! Megmaradt lőszer a deszanttérben málházva. Vétel! – jelentett Zoli a biztonsági procedúra végeztével, melyet Feri is megerősített a maga döntnöki rádióján.

- BRAVO 211-es, itt a BRAVO 210-es! Az ellenség élőrs századát az elöljáró légicsapásokkal pusztítja. BRAVO 210-esek (azaz a képzeletbeli védekező szakasz) felkészülnek az ALFA terepszakaszról való hátravonásra. Folytatom! – zárta le Főnök a harcászati szituációt, hogy még véletlenül se keltse azt a beosztottakban, hogy dolga-végezetlenül hagyják ott a védelmi szektorukat.

- BRAVO 211-es, itt BRAVO 210. Lövészeti értékelés kiváló – mi más is lett volna, ilyen rendszerekkel: - Harcászati értékelés a feltöltő ponton. Értékelés után következő feladatra készülj fel! Feltöltő pontra hátra! – adta ki Főnök az éleslövészeti feladatot záró utasítást.

A csodabogár perdült-fordult és már hasított is a megadott állomásra. A kiképzési napnak azonban még korántsem volt vége. Következett a páncélgyalog raj, mint terepkutató foglalkozás, de előtte hátra volt az értékelés.

 

A következő részekben lézeres találatjelző eszközökkel támogatott raj szintű kiképzési foglalkozás lefolyását követhetitek nyomon.

Páncélos gyalogság

Tüzelőállásba előre!

Előző rész - Felkészülés a harcjármű lövészetre: https://pancelgyalog.blog.hu/2022/01/01/pancelos_gyalogsag

- Rendben Zoli! Várjátok a „Főnök!” parancsát! – nyugtázta Feri élőszóban a tényt! A raj készen állt az éleslövészet végrehajtására. Éles lőszert most használtak először, de a tennivalókat, katonásan a szükséges fogásokat már unásig gyakorolták. Hál’ isten időben megérkezett az új harcjárműhöz a lézeres találatjelző rendszer is, amely lehetőséget adott terepen a valós eszközzel és kezelőszervekkel gyakorolni a különböző célok leküzdését. Alkalmuk nyílt olyan helyzeteket is begyakorolni, amit éles lőszerrel, lőtéri körülmények között korábban nem lehetett. Plusz a kiképző rendszer alkalmas volt egymás elleni, divatosan "force on force" gyakorlásra is.

Felesleges idő-, energia- és forráspazarlás lett volna az első éleslövészetet a régi, begyöpösödött módon levezetni. Szokás volt ugyanis korábban a tűzszakaszra állított harcjárművel végrehajtatni az alapfogások elsajátítását célzó, úgynevezett szakalap lőgyakorlatot. Majd következtek a „nagy zöld könyv”, azaz az egységes lövészeti szakutasítás szerinti iskola lőgyakorlatok, ahol már a harcjármű kezelőszemélyzet együttes munkája is szerepet kapott (volna). Sajnos az értelem elveszett az évtizedek alatt, mert a hozzáértés, a valódi szakmai tudás hiánycikké kezdett válni. Elég volt egy-egy jól sikerült bemutató, hogy sokan elhiggyék, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak. Ideje volt visszatérni a szakmaisághoz és a hozzáállás tekintetében szükségszerű volt új alapokra helyezni a kiképzést!

Az éleslövészetet végrehajtó kis kötelék szerencsésnek volt mondható. A szabályzók megengedőbbek lettek és a biztonságos végrehajtáshoz szükséges instrukciók mellett inkább keretet adott a lőgyakorlatok csapatszintű tervezéséhez. Meghatározta például a lőszer normákat és a beállítandó célok mennyiségét. Korábban is adott volt erre a lehetőség, de felkészületlenségből fakadóan sokaknak egyszerűbb volt az előírt lőgyakorlatok dogma szerű követése, mint a gondolkodás a mögöttes értelmen. Az új megközelítés - tisztelet a kivételnek - nehezen ment át, hiszen a rossz beidegződések, a szokás, a rosszul rögzült rutin béklyóit csak lassacskán vetkőzte le a sereg. A „változás szele” viszont már lengedezett! Elkezdett végre mindenki azzal foglalkozni, ami a saját szintjén a harcra való felkészülés érdekében szükséges.

A „Főnök” már az a tiszti generáció volt, aki látott szabadabb gondolkodású, de szakmai parancsnoki mintát maga előtt és a szabályzatokat se felejtette el forgatni főiskolás korában. A régebbi hazai szabályzatok és külföldi anyagok összevetése fokozta az összefüggések megértését. A külföldi iskola is megerősítette abban, hogy itthon is lehet értelmesen cselekedni, csak akarni kell. A „Főnök” igyekezett az új technikai eszközre való fogékonyságát ötvözni az altisztektől ellesett régi fogásokkal.

Ő volt a század első szakaszparancsnoka – főhadnagy – egyben a század parancsnok-helyettese. Ebben a minőségében hatással volt a teljes század kiképzésére. Ügyesen állította helyzetbe a harcjármű lőgyakorlatot is. „Az mégse lehet, hogy csak kirongyolunk a tűzmegnyitási terepszakaszra és belelövöldözzük a drága kiképzési lőszert a hegyoldalba.” – elmélkedett a lövészet előkészítésekor. „Éreznie kell mindenkinek, hogy a harctér többszereplős és az ellenségről szóló információk sem hasra ütésszerűen keletkeznek.” – fűzte gondolatban hozzá. Így csempészte bele a lövészeti feladat értékelésébe a „harcászati helyzet megértése” részt.

Az első éleslövészeti alkalomra szándékosan védelmi helyzetet választottak, viszont szakítottak a lineáris, támpont, vagy állásvédelem megoldással. A felújított sáskai lőtér szerencsére rendkívül jó manőverezési lehetőséget biztosított és ideális helyszíne volt szakasz szintig a különböző lőgyakorlatoknak. Természetesen ehhez az ország másik feléből át kellett csoportosítaniuk az eszközöket, de ez is a kiképzés része volt. Végre nem kellett hozzá 3 ezredes, meg egy tábornok, hogy egy század, vagy egy zászlóalj helyőrségtől távol vezesse le kiképzési foglalkozását. Azért költöztek ki zászlóalj kötelékben a korszerűsített újdörögdi gyakorlótérre, hogy tökéletesítsék a rajok és szakaszok összeszokottságát és itt volt lehetőség végre éleslőszerrel tüzelni. A bővítés alatt álló helyőrségi gyakorló és lőterek ugyanis még nem szolgálták ki teljesen az új igényeket.

- BRAVO kettő-tizenegyes, itt a BRAVO kettő-tizes! Vétel! – szólította meg rádión Zolit a Főnök, miután Feri külön rádión jelentett neki, hogy a harcjármű kezelőszemélyzet felkészült a feladatra.

- Itt a BRAVO 210-es! Vétel! – hangzott a válasz.

- BRAVO 211-es itt BRAVO 210-es! Ellenség helyzetfrissítés megosztva! Figyelő jelzésére harcfeladatot önállóan kezd meg! Fegyverzet töltését a tűzmegnyitási terepszakaszon engedélyezem! Vétel!

- Itt a BRAVO 211, vettem, értettem! – szólt Zoli, Főni pedig elküldte a harcvezető szoftverben előre rögzített ellenséges helyzet adatokat Zoli harcjárművére. Ez a lőgyakorlat harcászati értelmét megadó, fiktív szituáció volt. Megmutatta a közeledő ellenség tevékenységét.

A század szintjén már olyan figyelő-, érzékelő- és drón-eszközpark állt rendelkezésre, amely hiteltelenné tette volna azt, hogy az ellenséges célok csak úgy felbukkannak a „nagy üres mezőn”.

A képernyőn egyébként egy harckocsival megerősített, gyalogsági harcjárművekkel felszerelt ellenséges gépesített szakasz jelent meg, amint SÁSKA településtől északra, egy erdei úton, délnyugati irányba tart. Még feliratozva is volt, hogy ez az ellenség éljárőr szakasza! Valahol távolabb megjelent az ellenséges század fő ereje is, de Zoli és a feladat szempontjából ez most nem volt releváns. Régen a hasonló közléseket illett rádión „leadni”, de erre már nem volt szükség.

Zoli egyik gyalog félrajánál szintén látható volt ez a kép, a tűzcsoport parancsnok személyi okos-telefonján, ami persze megfelelő „harciasítással” készült.. Figyelmeztetés volt ez számukra, hogy ideje „fokozni a figyelést.” Mindig jót röhögtek ezen a kifejezésen, mivel ha figyel valaki egy irányban, akkor az nehezen fokozható. Maximum úgy, hogy nagyobbra nyitja a szemét.

Lényegében minden egyes harcjármű éleslövészeti feladata úgy kezdődött, hogy az ellenséges helyzet frissítését követően, a lövészraj egyik, egyébként figyelőt „játszó” tűzcsoport parancsnoka jelentett a harcjárművön tartózkodó rajparancsnoknak az ellenség mozgásáról. Az ellenség a lőtéren előzetesen telepített kisebb-nagyobb célokban „öltött testet”. A lőtér fizikai adottságai, a rendelkezésre álló távirányítású autonóm célmozgatók száma, de leginkább a fantázia szabott határt az ellenség valóságot legjobban megközelítő érzékeltetéséhez. A szakaszparancsnokok feladata, mint lőgyakorlat vezető az volt, hogy a megfelelő időben és módon „csepegtessék” az információkat a végrehajtóknak, illetve „játszák” a saját szerepüket: vezessék a rajaikat! A szakasz-altisztek a lövészeti feladatot végrehajtó harcjárművekben utaztak, ellenőrizve és később értékelve a végrehajtást.

A megváltozott világ a korábbitól eltérő hozzáállást kívánt a tiszti parancsnoki állománytól. A harcjármű egyéni lőgyakorlatokat, a rajoknak kitalált mini-szkenárió szerint először a „szakaszparancsnoki kocsik” hajtották végre, egyenként kétszer! Gyakorolt a tiszti állomány is mint harcjármű parancsnok, hisz a „páncélos gyalogságot” alapesetben „vas mögül” illett vezetni, de kipróbálták magukat a szakasz-altisztek is. Ha egyikük járműről szállt, a másik a páncélos részt vitte. Kiforróban volt még a szakasz szervezete is. Próbálgatták, hogy melyik a célszerűbb megoldás: a rajparancsnokok gépről vezessenek-e, vagy legyenek önálló harcjármű parancsnokok? Több megoldás volt, előnyökkel – hátrányokkal. A modern felfogású elöljáróság /senki se gondolta volna, hogy van ilyen :-) / teret engedett az alulról építkező állománytábla fejlesztésnek.

A „Kilós”, azaz a századparancsnok és Bazsi a század első altiszt (végre eltörölték a század vezénylő zászlós megnevezést is) sem hagyta ki a harcjármű parancsnokként való gyakorlást. Helyesen ismerték fel, hogy csak úgy követelhetnek meg valamit, ha maguk is tökéletesen végre tudják azt hajtani, de ennél sokkal fontosabb aspektus volt az, hogy jól alkalmazni valamit, annak mélyreható ismerete nélkül eléggé kétséges. A felszínes parancsnoki megközelítés nem volt többé sikk a seregben!

- BRAVO 211, itt 211 ALFA! – jelentkezett be Zoli egyik, az éleslövészeti mozzanatban részt vevő tűzcsoport parancsnoka: - 123-as tájékozódási ponttól jobbra, távolabb, ellenséges terepkutató pár. Rögzítem, küldöm! Vétel! – mely azt jelentette, hogy a figyelőnél levő lézertávmérő segítségével azonnal céladatot lehetett küldeni a harcjármű részére, mely mind a harcjármű parancsnok, mind az irányzó figyelő műszerén megjelent. Időközben ugyanis a lőgyakorlat vezető „felkérte” a 2000 méteren túl elhelyezkedő „teku célcsoportot”, melyet a figyelő sikeresen észrevett.

A tájékozódási pontokat leginkább azért jelölték ki, mert gondoltak arra, hogy mi történne akkor, ha a hi-tech nem működik. Tudni kellett irányt meghatározni egyszerű módszerekkel is. „A harcot és a tüzet csak az tudja harcvezető szoftver segítségével vezetni, aki képes arra élőszóban, kézjelekkel és futár útján is.” – hangoztatta sokat a zászlóaljparancsnokuk. A gondolat igazsága egységgé formálta őket, többen hittek ebben, mint ahányan nem. Sőt, szándékosan voltak úgynevezett „analóg kiképzési napjaik” is, de az egy másik történet.

- BRAVO 211 vette, képernyőn látom. Vétel! – válaszolt Zoli. Mivel tudta, hogy az ellenséges terepkutató párt a harchelyzet szerint egy teljes szakasz követi, így a harcvezető képernyőn rábökött az „ALFA 1-es” tüzelőállásra, mely egyből megjelent Endre, a harcjármű vezető képernyőjén is. A belső beszélgető berendezésen pedig elhangzott a parancs:

- ALFA 1-re előre! Tüzelőállásban Harchoz! – mely Endrének a mozgás megkezdését jelentette. Lajos, a harcjármű irányzó pedig felkészült a fegyverek töltésére.

- BRAVO 210, itt BRAVO 211! – váltott kimenő adásra Zoli: - ALFÁRA előremozgok! Célfelderítést megkezdem! – jelentett a főhadnagynak, hiszen nem várt engedélyre, mint egykor mindig és mindenért. A feladat megkezdésére vonatkozó parancs korábban elhangzott. Jó esetben Főnök következő parancsa annyi lesz, hogy „Állj, feladat vége, Üríts!”. De ez azért még odébb volt.

 

A következő részben betekinthetsz a személyzet és a gép együttműködésébe.

Következő rész: https://pancelgyalog.blog.hu/9999/12/31/pancelos_gyalogsag_iii_resz

Páncélos Gyalogság

Felkészülés a harcjármű lövészetre

- Milán! Hozzad már a „bitpuskát”! – kiabált ki a fedezékből Zoli, a gépesített lövészraj parancsnoka. A „bitpuska” nem volt más, mint a Magyar Honvédségben rendszeresített új lövészpáncélos, azaz gyalogsági harcjármű számítógépes adatbázisát feltölteni képes, egyébként pisztoly alakú óriás pendrive. Igaz, csatlakoztatni nem kellett, viszont a harcjárműtől 5 méternél messzebb nem lehetett, mikor úgymond „belőtték” róla a jelet. Azt a célt szolgálta, hogy a feladat végrehajtáshoz szükséges összes digitális adat egyformán kerüljön be minden egyes harcjárműbe, legyen az a rádiók működéséhez szükséges frekvencia, vagy a harcvezető szoftver működéséhez szükséges adattartalom. A hivatalos katonai megnevezése olyan hosszú és megjegyezhetetlen volt, hogy Zolinak egyszerűbb volt a szleng kifejezéssel sürgetni Milánt, a század informatikus őrmesterét.

Zoli régóta szolgált a seregben, nehezen szokta meg az új „kütyüket”, de muszáj volt fejlődni. Sokáig vártak az új „kocsikra”, melyeket maguk között csak „csodabogárnak” hívtak. A katona a múltban is mindig megtalálta eszközeire a legcélszerűbb megnevezést. A sima „bogár” kifejezés az orosz-vas nyuszibusz, azaz a BTR-80 bevett neve volt a rádióforgalmazásban. A „csoda” előtag egyrészt utalt arra, hogy végre megjöttek az új harcjárművek, másrészt valahogy különbséget kellett tenniük a különböző még rendszerben levő eszközök között.

Csoda volt ám a javából. A jelző tökéletesen illett az új „vasra”. Zoli és társai sokáig el sem hitték, hogy egyszer valóban „ilyenek” fognak a telephelyen várakozni arra, hogy kezdődjön a kiképzés. Voltak még gyermekbetegségei, de hát miért is ne lettek volna. Ami háborús körülmények között napok, hetek alatt kiderül az békeidőben évek kérdése. Az intenzív használat gyorsabban felszínre dobja a hibákat.

Hál’ Isten béke volt, viszont az a bizonyos csodákat övező 3 nap még nem telt el, így sok hasznos kiképzési idő ment el azzal, hogy a „csodabogarakat” bemutassák ennek-annak, mindenkinek. Az alegység parancsnokok viszont igyekeztek ezt a jelenséget helyén kezelni és a valódi kiképzést valóban hatékonnyá tenni.

- Haladjál már! Mindjárt mi következünk! – sürgette Zoli Milánt, mert bizony közelgett az éleslövészet ideje. A 3 fős kezelőszemélyzet rengeteg időt eltöltött a szimulátorokban. A modern technika lehetővé tette, hogy éleslőszer használata nélkül készüljenek fel a „rendszer” használatára.

„Fegyverrendszer!” – emlékeztek vissza sokszor a gyári oktatók intelmeire, mivel olyan érzékelő és csapásmérő arzenál állt rendelkezésre egy harcjárműben, ami korábban nem volt. Sőt! A fejlődés státuszait is kénytelen-kelletlen átugrotta a gépesített lövész társadalom. Most itt volt egy kocsiban a lézerbesugárzás-jelző, a rálövés jelző hangdetektor, a körkörös megfigyelésre alkalmas képegyesített kamerarendszer, a nagy pontosságú (a lövedéket programozni képes) gépágyú, az azzal párhuzamosított géppuska, a parancsnoki kupolán levő nehéz-géppuska, az infra-álcázó ködgránátvető berendezés és mindezt megkoronázandó egy több mint 5 km hatótávolságú páncéltörő rakéta.

- Minden oké! Megy az adat! – szólt az „infós őrmi” és közben megtett még pár lépést, majd belépett a fedezékbe, ami nem volt más, mint egy előre kiásott gödör, amelyben a „csodabogár” kábé toronyig elmerült. Nem azt a célt szolgálta, hogy lőni is tudjon belőle, sokkal inkább a rejtést, az álcázást volt hivatott biztosítani. Ugyanis, az új típusú álcázó anyagok használatát is be kellett gyakorolni. Zoli és kis csapata többször nekifutott mire ’kimókolták’, hogy mi a legcélszerűbb sorrend. Külön megoldásuk volt arra, hogy mi van akkor, ha nincs gödör, hogy ha van gödör, de még arra is sikerült megoldást találni, hogy nyílt területen hogyan álcázzák a csodabogarat. „Modern páncélzat ide vagy oda, ha egy ilyen eszköz megáll a harcmezőn azonnal célpont.” – sulykolta a zászlóalj tiszti és altiszti állománya: „Látjátok mi volt Hegyi-Karabahban” Az új álcakészletek már nem csak vizuális rejtést biztosítottak, a hőkibocsátást is nullára csökkentették.

- Adatok betöltve! – ordított ki Zoli a még nyitva tartott parancsnoki búvónyíláson keresztül. Megkezdték a „csekkolást”, hiszen az angol „system check” kifejezésből is már magyar katonai műszó alakult. Tulajdonképpen, mint egy repülőgépen felszállás előtt, végre kellett hajtaniuk egy ellenőrző cselekvési sort, annak érdekében, hogy a harcjármű a megfelelő beállításokkal futhasson neki a feladatnak.

A feladathoz szükséges lőszerkészletet már korábban bemálházták. A kiképzési rendszer, de legfőképp a hozzáállás sokat változott. Mivel minőségében és lehetőségeiben változott meg a szimulátorhasználat, így a terepen, azaz jelen változatban a lőtéren végrehajtott feladat minden esetben valós harci helyzetet utánozott. Katona terminológia szerint ezt úgy nevezték, hogy a „valóságot megközelítő helyzet”. „Korábban is csinálhattuk volna így.” – gondolta sokszor Zoli. A szokásokat és a rossz beidegződéseket bizony nehéz volt levetkőzni.

- Rendszerellenőrzést kezd meg! – érkezett meg Feri a szakasz-altiszt, aki jelen fázisban arra volt hivatott, hogy ellenőrizze a harcjármű kezelőszemélyzet felkészülését a feladatra. Feri főtörzsőrmester volt és Zolinál kicsit idősebb. Együtt húzták le eddigi szolgálati éveik zömét. Olyan kölcsönös bizalom jellemezte kapcsolatukat, amely nem szedhető össze megrendezett színi előadások során. Valódi terepen töltött idő, a közös missziók és a tartalmas közös munka eredménye volt mindez. Ferinek éppen olyan új volt a technika, mint Zolinak, annyival volt előrébb, hogy tagja volt annak a csapatnak, aki részt vett a gyári kiképzők által vezetett felkészítésen. Úgy tűnt, jó döntés volt, hogy a zászlóalj tiszti parancsnok állománya vett részt ezen, kiegészítve néhány angolul jól beszélő szakasz-altiszttel. „Nem ártott nekik.” – viccelődött egymás közt Zoli és Feri, utalva a múlt technikai szempontból alulképzett tisztjeire. Felfogta végre mindenki, hogy új fegyvernem, a páncélos gyalogság van születőben Magyarországon! Az új technikai eszköz, új megközelítést igényel, de a régi módszerek sem teljesen haszontalanok. Az összhang a kisalegység parancsnokokon múlt.

- Jelentsd, ha kész! – szólt le Feri Zolinak és elindította a stoppert. Ugyanis maguk között már kifejlesztették, hogy mennyi a normaideje a rendszerellenőrzésnek. Fél perc múlva Zoli jelentett:

- Kész! – az óra megállt, majd folytatta:

- Fegyverzet rendben, szenzorok rendben, szoftver fut, pozíció jel aktív, adatátvitel 5/4, helyzet megjelenítve, megkezdem a helyzet elemzését.

- Jelentsd, ha a feladatot megértetted – nyugtázta Feri. Mivel követte az eseményeket tisztában volt azzal, hogy a jelentés stimmel: megtörtént a fegyverzet vezérlésének ellenőrzése, a szenzor visszajelzők rendben voltak, az alapadatok helyesen töltődtek be, a harcvezető szoftver térképes felülete is helyesen töltődött be, a GPS jel rendben volt és működött az adatátvitel is.

A térképes szituáció alapján Zolinak gyorsan értelmeznie, illetve ellenőrizne kellett rajának helyét és szerepét a feladatban. Össze kellett vetnie, hogy az általa ismert harcászati helyzet összhangban van-e a kijelzőn látható helyzettel, illetve fel kellett ismernie, hogy milyen harcrendi elemek kerültek még megjelenítésre a kijelzőjén.

- Helyzet rendben! Feladatot értem! – szólalt meg Zoli.

- Hallgatlak! – vágta rá Feri kevésbé katonásan, de a lényeg nem a szóhasználaton volt, sokkal inkább az értelem, a beosztott iránti figyelem és valódi kíváncsiság csengett belőle.

- Saját helyzet – vágott bele Zoli: - Szakaszunk a zászlóalj harcelőőrseként mozgékony védelemre rendezkedett be AKÁC objektumban annak érdekében, hogy megakadályozza az ellenség térnyerését CSEKET – ZALAHALÁP terepszakaszon. A századparancsnoki figyelő-harcálláspont és a század felderítő elemei HALÁP-hegyen települtek. A szakasz közelkörzeti légvédelmét az elöljáró eszközei biztosítják. – majd a hangsúlyt saját feladatára helyezve folytatta: - Rajom a szakasz harcterületének jobb szárnyán rendezkedett be mozgékony védelemre, annak érdekében, hogy lezárja a SÁSKA – HALÁPHEGY irányt. Gyalog tűzcsoportjaim kijelölt irányokban figyelő pontokat üzemeltetnek, harcjárművem fedezékben tartózkodik. A harcjármű részére irányonként három tüzelőállást jelöltem ki. ALFA tűzcsoport irányában csatlakozom a szakasz tűzrendszeréhez, BRAVO tűzcsoport irányában önállóan tevékenykedem. Közvetett páncéltörő rakétaindítással és irányítás-átadással nem számolok. Lőszerkészlet feladat szerint.

 

A következő részből kiderül, hogy Zoli jelentése mit jelent és a feladatot hogyan fogják végrehajtani lőtéri körülmények között.

Következő rész - Tüzelőállásba előre! : https://pancelgyalog.blog.hu/9999/12/31/pancelos_gyalogsag_303

süti beállítások módosítása